Az elállás joga

Ha megrendelése után mégsem tart igényt a szállítandó termékre, úgy megrendelését addig az időpontig visszamondhatja, amíg a szállítás el nem kezdődik, de minimum 3 munkanapig.

A szállítás attól a ponttól kezdődik el, mikor a megrendelt termék a beszállítótól útnak indul. Rendelésének állapotáról érdeklődjön az ügyfélszolgálatunkon, vagy a regisztrációkor megadott hozzáférésekkel a Saját menüd alatt tájékozódjon.
Tájékoztatjuk, hogy az Ön megrendelésének elektronikus úton történő elküldése, majd ennek az TUNING-NET Kft. részéről történő elfogadása a Ptk vonatkozó szabályai szerint szerződéskötésnek minősül. (Ptk. 214§)
Amennyiben a szállítás megkezdéséig megrendelését nem vonja vissza vagy a leszállított árut nem veszi át, úgy lehetővé teszi, hogy az TUNING-NET Kft. kártérítési igényt támaszthasson Önnel szemben a Ptk. szerződésszegésre vonatkozó szabályai szerint (Ptk. XXV. fejezet)

A vonatkozó jogszabályok

Ptk. 214§

(1) A szerződési nyilatkozat, ha azt szóban vagy szóbeli üzenettel tették, a másik fél tudomásszerzésével válik
hatályossá; az írásban vagy távirati úton közölt nyilatkozat hatályosságához pedig az szükséges, hogy az a másik félhez megérkezzék.
(2) A még hatályossá nem vált nyilatkozatot vissza lehet vonni. A visszavonó nyilatkozatnak legkésőbb a visszavont nyilatkozattal egy időben kell a másik félhez érkeznie, illetőleg tudomására jutnia.
(3) Ha mindkét fél gazdálkodó szervezet, az ellenszolgáltatást (vételár, díj) vállaló fél a nyilatkozatát a szerződés létrejöttéig visszavonhatja, a másik fél költségeit azonban meg kell térítenie.
(4) Ha az elfogadó idejében megtett nyilatkozata az ajánlattevőhöz elkésve érkezik, az ajánlattevő köteles a másik felet haladéktalanul értesíteni arról, hogy a szerződés nem jött létre. Ha ezt elmulasztja, a szerződés létrejön.
A fenti törvényhely a szerződést eredményező nyilatkozatok (ajánlat és elfogadás) hatályáról rendelkezik. Előírásai azonban valamennyi egyoldalú címzett jognyilatkozat esetében is irányadóak.
Ez a jogcselekmény a megtétel módjától függő időpontban válik hatályossá. Ha a nyilatkozat szóban vagy szóbeli üzenet útján hangzott el, akkor a tudomásszerzéssel; írásbeli közlés esetében pedig a másik félhez való megérkezéssel. Ekként - a törvény megfogalmazásából következően - az írásban eljuttatott nyilatkozat hatályossá válik akkor is, ha arról a címzett ténylegesen és valósan nem szerez tudomást (például külföldi tartózkodás, betegség vagy csupán gondatlanság okán). A nyilatkozat megismerésének hiányából származó hátrány azonban még vétlenség esetében sem hárítható el. Nem tekinthető azonban hatályosan közöltnek a nyilatkozat, ha a szabálytalanul megcímzett postai küldemény "nem kereste" jelzéssel érkezik vissza (BH1996. 661.), továbbá a címzett tagadása esetén az ajánlott postai küldeményként való feladás, illetve a küldeménynek a levélszekrény útján történő kézbesítése (FPK 1995/48.).A hatálybalépés jelentősége abban áll, hogy hozzá kötődnek a nyilatkozat megtételéhez fűződő joghatások. Így
- ez időtől megkezdődik az ajánlati kötöttség,
- elfogadást tartalmazó nyilatkozat esetében létrejön a szerződés,
- a hatályos nyilatkozat nem vonható vissza, a törvényi kivételeket ide nem értve.

 

Módosítás: (2010. február 23. kedd, 21:49)